Tánc fotózás modern módra
Eredeti szakmám a sporthoz kötődik, így az emberi test, a mozgás és annak szinte minden formája lenyűgöz. Értelemszerűen van, ami közelebb áll hozzám és van ami kevésbé, azonban szinte minden amiben megtapasztalhatja az ember, hogy mire képes a teste, hol vannak a határai és hogyan lépheti át azokat káprázatos. Kipróbálni, csinálni vagy nézni mind elképesztő tapasztalat tud lenni.
Talán ez a szemlélet, talán az évek alatt szerzett sok-sok ismerős az oka, de a fotósként is gyakran kerülök sport közelébe, ahol a legkülönfélébb mozgásmintákat örökíthetem meg.
Hozzám a legközelebb a küzdősportok állnak, mégis gyakran fényképezek táncosokat. Talán ellentmondásosan hangzik, de nem az. Ha jobban belegondolunk, mindkét esetben a cél, hogy egyes mozdulatokat a végtelenségig gyakorolja az ember, hogy mikor arra kerül a sor, kellő precizitással tudja megismételni.
Most sem volt másként. A ZeroPlus egy olyan képzést biztosít, ahol a táncosok a legkülönfélébb irányzatokkal és mozgásokkal ismerkedhetnek meg. Minden kurzust más tanít, így más-más szemszögből kaphatnak rálátást a táncra is. Az egyik ilyen képzés végén engem hívtak, hogy a záró előadásukat fotózzam. Voltak kezdők és voltak olyanok is, akiken látszott, hogy nem először állnak színpadra. Voltak klasszikusabb és voltak modernebb táncok is.
A klasszikus táncok koreográfiái, az összhang a zenével és a precíz kivitelezés valahogy egyértelművé teszi az egészet. Van, hogy elmesél egy történetet, van, hogy egy érzelmet próbál átadni, a lényeg, hogy a táncosok és a koreográfus gondolatait teljesen érthetően varázsolja elénk szavak nélkül. (Ha még soha nem voltál ilyen előadáson, javaslom pótold, zseniális). Ezeket a gondolatokat pedig fotósként képek formájában kell megörökíteni.
Másik oldalt viszont itt van ez a modern tánc dolog. Néha hiányoznak a (klasszikus) lépések, néha hiányzik a zene, olykor hiányzik a koreográfia és így valahogy sokkal nehezebb megérteni vagy átélni. Néha a darab végére összeáll, néha nem, de mindenképp előhoz valamiféle érzést és elgondolkodtat. Ennél, ezeket kell visszaadnia a képeknek, ami olykor kifejezetten nehéz feladat.